Furmint Február

gizella_furmint_1

Furmint Február

Február van, figyeljünk kicsit a furmintokra! A fajtanépszerűsítő kezdeményezés egy nagyon is jó ötlet arra, hogy kicsit nagyobb figyelmet szenteljünk a fajtára. Mi most egy hosszabb, de annál izgalmasabb cikkben ünnepeljük a fajtát.  Szabó Zoltán borász barátunk hiánypótló nyomozásából közlünk részleteket, melynek végén egy rendkívül megdöbbentő állítás is kiderül a furmint származásával kapcsolatban!

A furmint minden nemzetköziessége ellenére az egyik legmagyarabb szőlőfajtánk. Titokzatos eredetét homály fedi ugyan, de azt senki nem vitathatja el, hogy itt lett azzá, ami. Több régi honos szőlő mellett ráadásul az az előnye is megvan, hogy a legismertebb magyar borvidék egyik (ha nem a) legfontosabb fajtája, és a legnépszerűbb is, (legalábbis külföldön) mint az aszú lényeges alkotóeleme.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy kivételesen szép száraz fehérborok készülnek belőle, melyek szépen menetelnek előtte az ismertségi és népszerűségi világranglétán, de ez lassabb menet. Millió hektó reduktív újvilági fehér és százezer palack petrolos rajnai rizling közül kell kitűnnie a Tokaji háttérből – bármilyen terhes is legyen egy idő után ez az örökség. Hogy a furmint tehát magabiztosan hozza a világszínvonalat, szinte kötelezően elővetíti, hogy az egyik legfontosabb magyar bortényező legyen. S mellesleg közben leszámolhatunk azzal a tévhittel is, hogy a fajta csak a Tokaji borvidéken működik szépen.

A furminttól elvitatni nem lehet, hogy Magyarországon, Hegyalján „fejlődött”, szelektálódott azzá a különleges adottságokkal bíró borrá, aminek ma ismerjük. Eredetét viszont nincs sem a néphagyomány, sem akadémiai szinten közmegegyezés. Az alábbiakban Szabó Zoli a furmint származását illető nyomozásából idézünk izgalmas tudnivalókat.

„Elsőként nézzünk csak körül a franciáknál is, van mit találni. Nem egy szőlőfajtájuk hasonneve kísértetiesen összecseng a mi furmintunkkal. Fromentinnek, formentinnek hívják pl. Juraban régiesen a savagnin szőlőfajtát, ami valójában fehér tramini és a legtöbb nyugati fajta őse is egyben. Fromenteau-nak hívják a roussanne-t a Rhone vidékén, hasonlóképpen az arbanne-t Champagne-ban, de ugyanúgy a szürkebarátot is. Utóbbit Languedoc környékén fromentot-nak nevezik, de a tokay d’Alsace elnevezés is valamelyest idekívánkozik, ha már a szürkebarátról beszélünk. Egyébként az összes felsorolt fajta távol áll a furminttól. A kis francia kalandozás után  ismét visszatérünk Olaszországba, a szlovén határ mellé, San Floriano del Collióba, ahol többek közt a tocai friulanót is termelik. Illetve egy ideje csak friulanónak nevezhetik a fajtát, de az olaszok meg vannak győződve arról, hogy az elsőbbség itt is az övék.

Egy bizonyosat tudunk, DNS-vizsgálatok alapján kiderült, hogy az egyik szülője a furmintnak a gouais blanc, másnéven heunisch weiss, ő az ampelográfia don juanja. A furmint származását illetően a pontuszi fajtakörbe tartozik, ez a Balkán környékén kialakult és termesztett fajtákat jelenti, ami megint más megvilágításba helyezi az eddigieket, hiszen az olasz és francia fajták jellemzően a nyugati fajtakörbe tartoznak. Szóval másfelé keressük a furmint őshazáját? Van is jelentkező szép számmal. Az ex-Jugoszlávia területén megannyi furmint-azonos fajtát tartanak számom, nézzük sorba őket. Szlovéniában, a leginkább Jeruzalemként ismert Ljutomer-Ormoži Borvidéken termelt šipon fajtában például annyira biztosak a helyiek, hogy némelyik pince már a furmintot tünteti fel a címkéjén – jogosan, tegyük hozzá. Nem messze innen, de már Horvátországban, Kutina környékén található a Moslavinai Borvidék, innen kapta a nevét a helyi moslavac fajta, amit szintén furmintnak tartanak a helyiek, szintén helyesen. Idekívánkozik a furmint osztrákos elnevezése, ugyanis a mosler, ahogyan náluk hívták nem Moselre utal, hanem Moslavina monarchiabeli elnevezésére, Moslaura, amiből a moslauer kissé lerövidült, átalakult. Még távolabb, a dalmát Pelješac-félszigeten meg a pošip fajtát tartják a hunyónak, innen megint nem túl messze Boszniában, Mostarhoz közel termesztik nagy felületen a žilavka fajtát, amit már talán mondanom se kell, mivel azonosítanak. Előbbi fajta ízre valóban hasonlít a furmintra, utóbbi még abban se.

Még egy adalék: annak idején szinte minden hegyvidéki bortermőhelyen ültettek furmintot, a mai napig több mint 120 szinonim nevét gyűjtötték össze, több, mint egy tucat színváltozatát és alfajtáját ismertük meg. Negyed évezrede életünk része. Mindezek ismeretében talán érthető, ha nem csupán érzékszerveinkkel kóstoljuk a furmintot, hiszen egyúttal történelmet, legendát is iszunk.”

Szabó Zoltán tanulmánya hiánypótló a maga nemében, ahogy az is, hogy egy fontos adat a furmint eredetével kapcsolatban szintén a Pécsi Borozó közlésében került először nyilvánosságra!

„A furmint komplett családfájára a geilweilerhofi kutató intézet által létrehozott nemzetközi fajtajegyzékben bukkantam rá:

HEUNISCH WEISS X ALBA IMPUTOTATO

A közvetlen szülőknél talán izgalmasabb a nagyszülők helyzete: a sárfehér és a hamvas. Kezdjük az előbbivel. Ennek a sárfehérnek nincs semmi köze a ma inkább ismert arany sárfehérhez, ami csupán 1999 óta viseli ezt a nevet, valójában fehér dinka a becsületes neve. A két fajta között semmilyen párhuzam nem vonható, az általunk tárgyalt jellemzően inkább a Dunántúl környékén terjedt el. Északon Neszmélytől a Mátráig, lentebb Somlón át a Balaton-felvidékig, délen Tolna és Baranya megye volt még a termőhelye. Illetve határainkon túl az előző szövegben már megismert Moslavinai borvidék.

A másik fajta a hamvas, ami valójában a szürke barátcsuha. E két fajtát korábban összetévesztették, Németh Márton tisztázza a különbözőségüket Ampelográfiai Albumában. Annak ábráit összevetve a német fajtajegyzékben található “hamvas” levelének képével derül rá fény. A szürke barátcsuha tagolt, ötosztatú levelű, a hamvas nem. Hermann Goethe, a XIX. század legnevesebb ampelográfusa is ötosztatúnak írja le a “hamvast” (azaz a barátcsuhát, remélem eddig követhető). Továbbá azt is írja, hogy vélhetően a kölni kék nevű szőlőfajta szürke színváltozata és Pécs környékén terjedt el. Németh Márton dettó ugyanezt a szürke barátcsuha kapcsán írja le. A kölni kéket Goethe stájer eredetűnek tartja, ezen kívül a mai Szlovénia, Horvát- és Magyarország peremvidékén terjedt el. A fentebb említett heunisch weiss elterjedtsége kapcsán ugyanez derül ki.

És tovább nem titkolózunk, bár talán már sejthető: a szlovén (alsó-stájer), horvát (moslavinai), dél-dunántúli (Pécs) háromszögben megtaláljuk a furmint őseinek mindegyikét, illetve a furmintot magát. Ezért valószínűsíthető, hogy születését, kialakulásának őshazáját errefelé érdemes keresni.”